Sütő Fanni, a varázsíró (+ költő. Is.)

Mi a legfontosabb neked egy történet megírásakor? 
Az egyedi és szórakoztató ötleteket szeretem, a különleges leírásokat, és a pörgős párbeszédeket. A karakterek és a világépítés jobban erősségem, mint a dramaturgia.

Kik a kedvenc karaktereid?  
Ajaj, az a helyzet, hogy borzasztó nagy szívem van, és sok a kis kedvencem. Bár most, hogy belegondolok, inkább a fiú/ férfi karaktereim közül válogatok, valószínűleg a rajongólány énem miatt.(nevet)

Imádok mindenkit az első ifjúkori regényem szereplőgárdájából, úgyhogy most enyhe bűntudatom van, hogy még mindig nem egyengettem ki azt a történetet. De innen megemlíteném Urielt, Zurielt és Arielt a hármasikreket vagy Theodore-t a szórakozott töritanárt. Novellaszereplők közül szeretem Láncot, a budapesti metródémont, vagy Gábort a pánszexuális garabonciást, akit múlt hónapban találtam ki.

Az angol történetek közül nagyon szeretem Raphaelt, az imigráns angyalt, Neilt az illegális álom-dealert vagy Alistairt a naiv és könnyen zavarba hozható skót diákot, aki valahogy egy bordélyházban talált magának szállást.

Tudnál mondani egy olyan helyzetet, amikor nagy nehézségek elé állított egy szereplő? 
Igazából nem nehézség volt, de a már említett első regényemben eredetileg két lány lett volna a főszereplő Alice és Scarlett. Ezt a regényt kicsit úgy írtam, hogy a saját életemben történt eseményeket alakítottam át erre a világra, és a két lány is a személyiségem két oldala: Alice a nagyon komoly és zárkózott művészlélek, míg Scarlett a rihi-röhi, cserfes, nagyon társasági lény. Mivel a történet apropója a titkos plátói szerelmem volt, ezért féltem, hogy Alice-ben túl beazonosítható leszek, ezért kitaláltam Aprilt, aki egy az egyben én vagyok, mint egy elterelő hadműveletként. Ez a hadművelet annyira jól sikerült, hogy April átvette az irányítást, és kb. kitúrt minden más szereplőt a rivaldafényből.

A fent emlegetett Gábor is a semmiből bukkant fel, de őt is imádom, szóval nem bánom.

"– Hát, öregem te szűkszavúbb vagy, mint a sok éves átlag – szakította meg gondolatmenetét az idegen. – Úgy látom a nyitott végű kérdések nem az erősséged, végül is sokszor van ez így, szívdöglesztő külső, de az alapvető mondatalkotással gondok vannak, de nem baj, én mindenre fel vagyok készülve. Először próbáljuk a kérdez-felelek formátumot, ha az sem megy akkor tolhatjuk az Activity-t. Nagyon jó vagyok mutogatásban.

– Te mindig ennyit beszélsz? – sóhajtott Árgyilus, akit őszintén lenyűgözött, hogy a fogadatlan kísérője egy levegővételbe mennyi tartalmat tud belesűríteni. Aztán, ahogy a gondolatmenetét továbbfűzte, egy újabb kérdés is kibukott belőle.  – A helyi király az udvari bolondját küldte, hogy üdvözöljön? Eléggé újkeletű megoldás.

Az idegen majdnem kiköpte a kávéját, amit egy újrahasznosított alapanyagból készült papírpohárból kortyolgatott. Árgyilus meg mert volna esküdni, hogy az előbb még semmi nem volt a kezében.
–Udvari bolond? Na, ez új. Sértésnek is vehetném, de inkább esetlen bóknak interpretálom, mondjuk, mert vicces vagyok, szórakoztató és gyors észjárású. A helyi király meg, na ne vicceljünk, itt nincsenek már királyok, csak disznófejű nagyurak. Viszont legalább elindultunk a kétoldalú kommunikáció útján, ami máris nagy haladás. De egyébként én vagyok udvariatlan, elkerülhettem volna a mindenféle vicces és kevésbé vicces félreértéseket, ha bemutatkozom. Gábor vagyok – felelte, és kinyújtotta a kávétlan kezét."

Idézet a Tündérszép című novellából

Mi az az 5 dolog, amit megváltoztatnál ahhoz, hogy ideális legyen számodra a világ?
Teleportálás – vagy ha ez nem lehetséges, akkor kevesebb turbulencia és járatkésés.
Azonnali és hatékony karma.
A kilók nehezen jönnek fel, és könnyen mennek le.
Az emberek fizetése legyen mindig arányos a munkájuk (valódi) fontosságával és a szakértelmükkel.
Legalább 35 óra egy napban.

Ha feldolgoznák az egyik művedet, mit szeretnél belőle: rádiójáték, film, színdarab, bábelőadás, pantomim? Kik játszanák el a főszereplőidet, ki rendezné, ki csinálná a soundtracket és milyen lenne a premier? 
Valahogy csak az angol nyelven írott műveim látom feldolgozásként. Legtöbbet a legrégebbi angol regényem megvalósításán volt szerencsém gondolkodni. Ebből BBC sorozatot szeretnék, sok Doctor Who színésszel. A Pokol vezérigazgatójának szerepét David Tennant játszaná (évekig a szívem csücske volt, szóval rengeteg szerepet írtam rá :D), ő most úgyis belejön a démonkodásba a Good Omens  megfilmesítésével.
Aztán a női és férfi főszereplőt Artur Darvill és Karen Gillan játszaná (ők is Dr. Who szereplők, a sorozatban szerelmespárt alakítanak.) A soundtrackben nagyon sok Florence + Machine lenne, illetve keményebb rockszámok, illetve egy kósza Bonnie Tyler.
A saját készítésű lejátszási listámat amúgy meghallgatjátok itt, és még egy Pinterest gyűjteményem is van. Nem mondhatja senki, hogy nem gondoltam át alaposan. A bemutató Londonban lenne és én szétbőgném a fejem vagy elájulnék az izgalomtól. 

Mit jelent számodra kortárs írónak lenni?
A mi korunk nagy csodája és átka az internet, és ez szerintem az írói létet is befolyásolja. Az internetnek hála egy csomó íróval és olvasóval tarthatom a kapcsolatot és könnyen küldhetek műveket külföldre is, anélkül hogy a gatyám is rámenne a postaköltségre. Persze ennek az árnyoldala, hogy az embernek nem csak a kritikusokat kell meg tanulnia jól kezelni, hanem a trollokat is.
Amúgy bevallom, nem annyira kedvelem az intézményesített kortárs magyar „szépirodalmat,” az ízlésem leragadt a Nyugatnál. 

 Mi a legfontosabb neked egy vers megírásakor? 
Manapság a formát, a hangzást és a szójátékokat állítom a középpontba. Persze a jelentés is fontos, de ez sokszor a forma szolgálatában áll.
Ezt például egy képhez írtam egy barátnőmnek. Egyáltalán nincs mögötte valós szakítás vagy szomorúság, de elképzeltem, mert illet a hangulathoz:

Magányerdő

Áttetszel rajtam, mint dér a hidegen

Vagy testemen a köd és lelkemen a fák.

Nem vagy itt. Hangod mégis a fülembe csüng:

Letörhetetetlen cseppkő, visszhang-kristály.

Lábamnál halott levelek hevernek

Értünk hulltak.

Olvasatlanul és értelmetlenül,

mint a garzonlakás padlóján a kottalapok.

Mert valami bennünk nem egyszerre dobog

A  szerteágazó ösvények erdejében

hatványozódik a távolság,

míg csak olyan messze nem vagy,

hogy újra itt állsz mellettem,

de már nem látlak.

Ez pedig a kedvenc szójátékos versem: 

Száműzetés

A kozmosz-diszkosz perifériáján

lógok a semmiben. Hát mégis

lapos a Föld, s az egész világ!

Csak az emberek, ezek a két lábon

csoszogó csupasz csigák, látnak bele

mindenféle

háromdimenziós tendenciát.

Amikor megmondtam véleményem,

száműztek.

Egy majom csak ne beszéljen,

ne halljon, és ne lásson.

Legyen bölcs, kérőddzön banánon,

de minket ne kérjen számon!

Mindenki egyetértett,

Semmi kétség, zéró tolerancia van érvényben.

Harmadnapra kelve űrhajóba raktak,

ha olyan okos vagy nézd meg magadnak

a végtelent,

ha szerinted még mindig lapos!

Az a sok vaskalapos.

Ez meg szívás a négyzeten,

Itt folyik szét az életem, és senki sem látja,

csak a néma csillagok.

Ötletem sincs, mihez kezdjek.

Nem így képzeltem el az űrodüsszeiám,

engem nem vár otthon egy

Penelopé nevű orángután

vagy egy csinos csimpánzleány.

Nincs pénzem. Nem is volt:

egyetlen szerelmem a tudomány,

meglehetősen ostobán

erre áldoztam főemlős életem jó részét.

Fogy a levegőm.

Utolsó óráimban sem tör meg a hatalom,

hihetetlen.

Kiszáradt a szám.

Kockázatos már sokat beszélnem,

de szeretném, hogy a történetem fennmaradjon,

ezért veletek megosztom.

Talán hozzáadtam valamit az élet

sok ismeretlenes egyenletéhez.

Csend van.

A hangom a vákuum elnyeli.

A dátum nem számít,

a név csak egy helyiérték.

Ez tehát a végszó,

én mentem.

A történelem úgyis

a halottakat kedveli.

Fel tudnád bontani korszakokra / ciklusokra a verseidet? 
Igen, azt hiszem elég könnyedén. 14 évesen kezdtem el igazán verseket írni, ezek főleg a „jaj, én úgy szeretlek, te bezzeg azt sem tudod, hogy létezem” című csodák voltak. Aztán tizenhét évesen megtanultam szublimálni, és írtam egy csomó „városos” szerelmes verset, (Párizs, Budapest, Astoria, Bécs, Róma) amikben az érzéseimet egy városra vetítem, így sokkal általánosabbá válnak,és évek múlva sem cikik (annyira.)

"Metró hozott. Néztem a fényeket.

A megállók csíkokká váltak,

s mert a csíkokban mindig téged látlak,

szemhéjamra vetítették képedet."

Idézet az Astoria című versből

Vicces, hogy húsz éves koromig (amíg nem volt igazi, sőt semmilyen) kapcsolatom nagy szerelmes költő voltam, aztán amint párba álltam, nem írtam több ilyen verset, vagy csak elvonatkoztatva.

Piroska vigyázz, jön a farkas

Ne nézz hátra, jön a vad szerelem,

Fuss, Piroska, itt a farkas érted,

éhes szeme siklik a testeden

ordas szívét darabokra tépted.

Kezes báránnyá szelídítetted,

édes szavakkal magadhoz húztad,

bűbáj-húsokkal jól megétetted,

vöröslő törőddel mellbe szúrtad,

s vágy-golyóval lőtted át oldalát.

Szeretted, csókoltad. Eleged lett.

Félredobtad, mint megunt rongybabát

S most futsz. Hű ölelése nem enged.

Pihegj, most elrejt a szende éj, reggel úgyis felfal a szenvedély.

Manapság inkább képek vagy gondolatok köré írok verset. Ha néha napján írok szerelmes verset, az inkább humoros. A környezetvédelem és a mitológia is érdekel, mint téma, legutóbbi verseim pedig leginkább a gótikus vagy weird kategóriába sorolhatók, amit a The Black Aethernél végzett tevékenykedésemnek köszönhetek.

Az űr csendje

Halott-hideg a bolygóközi csend,

Hosszan kúszik az ősi rettenet

Semmivé foszlik tér, idő, a rend.

Lidércnyomásos csillagrengeteg.

Sötétség mélyén lázálom búvik,

Közel van már, közelebb, mint féled.

a rémület rút csillóin csúszik,

Szárnya alatt suhog a végzet.

Ősi istenség: lénye jeges kárhozat,

Hangja nyomán árad az őrület

Nincs menekvés, megváltó áldozat

Kegyetlen a kozmikus bűvölet

Kövesd a hívását, mozdulj, ébredj,

Cthulhu oltárán follyon hát véred!

Hogyan éled meg, hogy az ilyen intim-személyes gondolataidat - ami annyira jellemző a lírára - az olvasók talán másként, de sajátjuknak érzik?
Engem abszolute nem zavar. Sőt. Erősen hiszek abban, hogy amikor az ember ír, és úgy igazán belemerül a dolgokba, akkor valahogy hozzákapcsolódik valami nála nagyobbhoz, a kollektív tudattalanhoz vagy valami ilyesmihez, ezért olyan dolgokat is előhozhatunk magunkból, amiről nem is tudjuk, hogy ott van.
Egyszer a volt gimimben elemezték az egyik írásomat, erről hangfelvétel is készült, úgyhogy volt szerencsém meghallgatni „mit gondolt a költő.” Amúgy nem jártak messze az igazságtól.

Szerinted mi lehet (vagy ha esetleg volt ilyen, akkor mi) a leghorrorisztikusabb bele/félreértelmezés a verseid kapcsán?
Nem hiszem, hogy nagyon borzasztóan félre lehetne érteni, bár az emberek mindig meglepnek. A következő kérdésnél viszont említek majd egy vicces „félreértést”.

Melyik sorodra / rímedre / allegóriádra, stb. vagy a legbüszkébb?
Rímszempontból, azt hiszem, ezt választanám:

Megbölcsült szűz és csacska ringyó

Testük titkait immár mind kilestük:

Nuda Veritas.  Fénylő kacskaringó.

Négy szótagos, majdnem tökéletesen egybecsengő rím. A Gustav Klimtnek című versemből van, amivel 2013-ban második helyezett lettem a Gödöllői Irodalmi Díj vers kategóriájában. Akkor is érdekel a nyelv szépsége és hajlékonysága, amikor prózát írok, de amióta kinőttem a szerelmes korszakomból, azóta a versekben inkább a hangzást és a játékosságot keresem. Szeretek velük bíbelődni, és aprólékosan összerakni őket, mintha homok mandalák vagy ékszerek lennének.

Nagyon szeretem ezt is:

Rád vágyik minden porcikám,

Édes, doromboló kis porcicám,

te fércölthúsú múzsa,

akinek piros cérnarúzsa,

Mona Lisa mosolyra húzza,

mézes-mázos ajkát.

Ez a Fafiú + Rongyleány = Rímrománc című versemből van, amihez kapcsolódik az a bájos (és engem roppant elégedettséggel eltöltő) félreértés, amikor az egyik olvasó, csak a szövegre koncentrálván, azt hitte, hogy „egy középkorú, inkább idős férfi” írta a verset, aztán jól megdöbbent, amikor kiderült, hogy egy fiatal lány vagyok.

Kivel szavaltatnád el vagy zenésíttetnéd meg a kedvenc saját költeményedet? Írd le, hogy szerinted pontosan hogy zajlana a bemutató?
Nagy álmom, hogy egyszer Magashegyi Underground szám legyen az egyik versemből. Egyetemista koromban óriási rajongójuk voltam, és még mindig szeretem a zenéjüket. De valószínűleg másik magyar alternatív zenekarnak sem mondanék nemet. Szóval rajta, nyugodtan bombázzatok a megkeresésekkel. A volt főnököm, aki amúgy zenész is, már megzenésítette az egyik versem. Nagyon jó lett. Ha szavaltatni kéne, akkor biztos találnék valami angol költeményt, amit Tom Hiddleston vagy Benedict Cumberbatch elszavalhatna. Borzongatóan jó hangjuk van.

Mit jelent számodra kortárs költőnek lenni?
Sok megpróbáltatást, mert a kortárs standardoknak én túl régimódi vagyok. A komoly szépirodalomnak túl „szórakoztatók” a verseim, a zsáner verseknek meg még nehezebb helyet találni. Szóval inkább igyekszem nem kategorizálni magam.