Hogyan lehet valakiből szerkesztő?

Interjú Varga Beával, a Könyvmolyképző Kiadó vezető szerkesztőjével, akinek íróként a napokban jelenik meg a tizedik könyve.

Mióta foglalkozol szerkesztéssel? Hogyan kerültél a kiadóhoz?

2004 óta vagyok aktív a zsánerirodalmi életben. Nem tudom, pontosan mikor kezdtem szerkeszteni. Akkoriban gyakran előfordult, hogy egyes újságoknál, vagy kiadókban időhiány miatt csak nyelvtani javítást végeztek. Egy idő után tudtuk, hol nincs erős szakmai háttér. Ilyenkor az írók kétségbeesetten kerestek egy másik írót, aki segít, mondjuk engem. Utólag belegondolva, rémisztő, hogy rögtön élesben ment mindez. Más szerkesztőktől tanultam, írástechnikát böngésztem, íróként stilisztikai gyakorlatokkal játszottam, innét származik a tudásom.

2011-ben lettem hivatalosan szerkesztő, amikor Katona Ildikó, a Könyvmolyképző vezetője felkért az Aranymosás tehetséggondozó projekt kidolgozására. Ez viccesen alakult, mert fel sem tűnt, hogy „felvételiztet”. Épp egy pszichológiai kutatás megszervezésével végeztem, és nem terveztem, hogy kiadóknál keressek állást. Ildivel találkoztunk egy rendezvényen, és megvitattuk a hazai zsánerirodalmat. Én viselkedéselemző és szervező voltam, és ilyen háttérrel nem is értettem, miért lenne nehéz egy tehetséggondozási rendszer kiépítése. E-mail címet cseréltünk, majd Ildi küldött három kéziratot, hogy nézzem meg. Épp nyár vége volt, így akadt pár napom. Az egyikről írtam egy lektorit, a másik elejét megszerkesztettem, a harmadikba csak belenéztem, és megjósoltam, milyen gondok lesznek vele. Aztán írtam, hogy bocs, most ennyire volt időm, épp munkát váltok, új kutatást keresek. Mire Ildi felhívott, hogy dolgozzak neki. Csak később, az ismerősöktől tudtam meg, hogy akkor már körbekérdezett rólam a hazai irodalmi életben. (Amúgy a minap kiment Ildivel egy interjú, érdekes volt hallani, hogy ő hogyan élte meg az első találkozást.)

A lényeg, hogy szerkesztőként nem elméleti szakember vagyok, sőt, még csak nem is magyar szakról jövök, hanem egy gyakorlottabb író.

Milyen tapasztalatokkal a hátad mögött tudsz tanácsot adni az érdeklődőknek?

Több, mint ezerhatszáz kéziratot dolgoztunk fel az elmúlt években, és ha az ideieket is beleszámolom, akkor nyolcvannál jár a megjelent könyvek száma. Mi az Aranymosás szót bővebb értelemben használjuk, mert csak az eleje az irodalmi válogató, a fő munka utána zajlik, hiszen a bekerült írók második, sokadik könyvét is gondozzuk, és átveszünk profi írókat. Az egész egyben az Aranymosás Projekt. Az íróiskola is a része, ahol kb. kétszáz hallgatónk volt. Hogy ez pontosan hány fő, fejből nem tudom megmondani, mert aki egy kurzust elvégez, általában visszajön a többire.

Sokat segít, hogy pszichológiára jártam, meg az is, hogy író vagyok. Szeretek kísérletezni, és mindenféle korcsoportnak írni. Eddig három regényem ért el utánnyomást, és már elfogyott egy negyedik is. Idén egy gyerekkönyvem jön ki, Segítség, támadnak a betűk! címen, most van nyomdában.

Ez mind-mind rengeteg gyakorlati tapasztalat arról, minek örülnek az olvasók, milyen szerkesztési és írói bakikat lehet elkövetni, vagy épp milyen típusú szerkesztők válnak be.

Egészen pontosan mi mindent csinál egy szerkesztő?

Az egyik ág a fordítás utáni szöveggondozás. Ezt régen két szerkesztő végezte, az egyikük szerkesztett, a másik összevetette a forrásszöveggel a szerkesztést. Manapság sok helyen már egy szerkesztő végzi.

Másik ág a magyarok szerkesztése, én ezt a vonalat viszem, erről tudok a legtöbbet. Ha döntés születik egy kézirat kiadásáról, akkor először az íróval egyeztet a szerkesztő, és ha kell, „nagyjavítást” csináltat: támpontokat ad a dramaturgiai javításhoz, és a nagyobb logikai hibák kiküszöböléséhez. Utána jön a konkrét szöveggondozás, ahol terítéken lesz a stilisztika, a karakterábrázolás apróságai, és a megmaradt logikai vagy dramaturgiai hibák javítása.

Minden egyéb munka a kiadó méretétől függ. Egy kis kiadónál, ahol évi harminc könyvnél kevesebb jelenik meg, a szerkesztő mindkét típusú szerkesztést végzi, mellette szerződéseket köt, külföldi partnerrel levelezget, a borítótervezővel és a tördelővel egyeztet. Nagyobb kiadóknál ezeket már több ember végzi.

Nálunk évi kétszáz könyv jelenik meg, és az én dolgom csak a magyar projekt irodalmi vezetése: a kéziratok kiválasztási folyamata, a szerkesztők ellenőrzése, az oktatás fejlesztése, és ellenőrzése. Nem kötök szerződéseket, nem levelezek külföldi partnerrel, és a tördelés vagy a borító kapcsán is csak akkor lépek a rendszerbe, ha elakad valami. Van, hogy az egész napom problémamegoldások sorozata.

Hol tanulhatók a szerkesztéshez szükséges ismeretek? Hogyan lehet ma valakiből szerkesztő?

Ez egy roppant jó kérdés. Attól függ, pontosan mivel szeretne az illető foglalkozni.

A magyar szakokon a hallgatók szerkesztési alapokat is tudnak tanulni, és utána szépirodalmi újságoknál cikkírók, szerkesztők lehetnek. A már diplomával rendelkezőknek viszont nem elérhető az egyetemi belső oktatás, csak a szakirányú továbbképzés. Sokan a Miskolci Egyetemre mennek, ott az utolsó kiadói szerkesztő néven futó szakmai képzés. Itt a tényirodalommal és a valóságban játszódó regényekkel foglalkoznak. Mindenféle kiadói munkafolyamatot megtanulnak, ami a mikro és a kis kiadókhoz nagyon jó, mert ott egy-két ember végez mindent. Az elmúlt pár évben született egy új képzés, ami könyvmenedzsment névre hallgat. A PTE és a Metropolitan végzi, de sajnos nem tudom, miben tér el a miskolcitól.

Ami a munkaerőpiacot illeti, mivel a szórakoztató irodalomnak nincs speciális képzése, a legtöbb aktív szerkesztő általában fordító vagy újságíró, és a gyakorlatban tanulta meg a szerkesztési tudnivalókat. Aki jó a szakmában, annak megvan a saját kiadója, így komoly hiány van szerkesztőkből.

Ahogy nőtt az Aranymosás Projekt, mi is próbáltunk külsős szerkesztőket felvenni, de azt tapasztaltam, hogy aki a zsánerből jön, sokszor csak egy szűk területen jó. Aki pedig egyetemi képzésekről, vagy a szépirodalom felől érkezik, az nem boldogul a gyakorlatban pl. egy fantasy regénnyel. Utána gyakornokokkal próbálkoztam, de ha egy tudást ingyen kap az ember, azt nem értékeli, és az sem biztos, hogy utána elég jó az illető, hogy kolléga lehessen.

Ekkor elindítottuk a Szövegkertészet szerkesztői továbbképzést. Nem az alapokról indul, hanem felvételivel, és ha van egy (bárhonnan) megszerzett tudás, arra már rá lehet építeni a zsánerspecifikus szerkesztési gyakorlatokat. Aki alapos szerkesztő, ráadásul sokféle zsánerben képes szerkeszteni, azt megtartjuk, a többieket meg felszívja a konkurencia. Nem sok embert képzek, évi két-három főt, csak a legjobbakat.

Mennyiben tér el a zsánerirodalmi szerkesztő munkája a szépirodalmat szerkesztő pályatársáétól?

Igazából minden szépirodalom, de az egyszerűség kedvéért használjuk ezt a két címkét. Sokban eltér a kettő. Amennyire belelátok, a szépirodalmi szerkesztéshez nem árt ismerni a klasszikus és a kortárs irodalmat, jól jön egy zenei és egy művészettörténeti alapműveltség. A vendégszövegek felismerése, a szimbólumok pontosítása, az asszociációk és formai játékok ügyes kezelése mind-mind komplex tudást igényel. A hazai kortárs próza nem történetközpontú, így teljesen más felfogás uralkodik a dramaturgia terén, mint nálunk. Abban is más a szemlélet, hogy mennyire nyúlnak bele a műbe. Sokkal jobban tisztelik a szövegtestet, és az alkotói szabadságot.

A populáris irodalomban ez másképp van. A szerkesztő akár fejezeteket átirat, hogy érthetőbbé tegye a könyvet. Kiemelten fontos a dramaturgiai ív, a történet érthetősége, és sokszor az olvasói értelmezés van a középpontban, nem pedig az írói intenció és önmegvalósítás. Ami a műveltséget illeti, itt is nagy olvasottságra van szükség, melynek része az adott zsáner is. A szerkesztő ismeri a bevett kliséket, és felismeri az új irodalmi hullámokat. Tudja, milyen célcsoportot vonz a könyv. Sok esetben „billenteni” kell a könyvet, speciális javításokat végezni, hogy a célcsoportot jobban elérje a mű. Itt nincs állami támogatás, és sokkal nagyobb a befektetett tőke, hiszen nem ezer példányban megy ki a könyv.

A siker részben a szerkesztőn múlik, és ez komoly felelősség. Főleg, hogy egy rossz szerkesztő komolyan visszavetheti egy ígéretes elsőkönyves pályáját.

Milyen személyiségre és milyen készségekre van szükség a szerkesztéshez?

Szerintem a jó szerkesztők hatalmas teherbírással és nyugodt, érett személyiséggel rendelkeznek. Képesek nézőpontot váltani, és hol az író, hol az olvasó fejével gondolkozni. Legyen nagy szókincs, stilisztikai ismeret, műveltség az adott zsánerben, elemző gondolkozásmód, oktatói készségek (a javítások okát el tudják mondani érthetően az írónak), és hatalmas türelem.

Van némi különbség a kiadók között a profil miatt. Van, ahol a szerkesztőktől a szokásosnál erősebb fantasy világépítési tudást várnak el, de van, ahol újító gondolkozásmódot. Minálunk ilyen kulcspont a dramaturgia érzék és a hallás.

A Könyvmolyképző célja az olvasóvá nevelés, így olyan szerkesztőink vannak, akik ki tudják javítani a stagnáló műveket, és képesek alkalmazkodni a sok író sokféle stílusához, más szóval nem vasalják ki a szöveget.

Ki mindenkivel kell jól kommunikálnia egy szerkesztőnek, és hogyan tanulhatja ezt meg?

A szerkesztő három tűz között dolgozik. Az egyik az író, aki nem biztos, hogy javítani szeretne pár dolgon. A másik a főszerkesztő, aki egyszerre szeretne boldog írót, és jól kidolgozott könyvet. (Ez időnként kizárja egymást, mert van, amikor az író megfeszül, és nem akar valamin javítani, miközben a szerkesztő tudja, hogy ez kritikus hiba, és bukhat a könyv miatta.)

Harmadik szereplő az olvasó, akinek gyakran van egy elvárása az adott zsáner terén. Néha jó ez az elvárás, néha rossz. Ez az a pont, amin nagyon elcsúszhat egy kezdő szerkesztő, vagy azok, akik gyakorlottak, de nem azon a terepen és nem értenek mélyebben a zsánerhez.

Többször volt olyan, hogy kezdő írók lemondták nálunk a pályázatot, vagy valamilyen lehetőséget, mert máshol gyorsabb megjelenést ígértek nekik. Biztos voltam benne, hogy a kudarc felé haladnak, mert nem lesz jó a szerkesztési háttér, és pont azt a speciális ismeretet nem kapják meg, amit kellene. Próbáltam óvatosan megértetni, de lelkesen menni akartak, én meg nem mondhatom ki nyíltan, hogy ez csúnya kör lesz. Nagyon rossz látni, amikor utána évekig vergődnek.

Szerintem amúgy nincs olyan, hogy „kész szerkesztő”. Ez egy folyamatos tanulási út, és a szerkesztőnek önmagával kell a legjobban „kommunikálnia”. Ijesztő, amikor valaki azt hiszi, már nincs új dolog, amit tanulhat, mert gyakran inkább azt jelenti, hogy nem képes a visszacsatolásra, nem ismeri fel a tévedéseit, és így nem tudja tapasztalatként beépíteni.

Egy már szerkesztőként dolgozó embernek mi mindenben kellhet fejlesztenie magát?

Az asszertív kommunikáció ismerete alapvető dolog. (Erre vannak tréningek is.)

A problémákat ki kell tudni mondani, és mondatni, méghozzá úgy, hogy az nem valaki hibája, hanem csak egy munkafolyamat része.

Tudni kell hogyan nemet mondani. (Bár az író mindig sérül, ha negatív lektorit kap.) Jó észben tartani szerkesztéskor, hogy az írók különbözőek. Van, akit csak kedvesen kérni szabad, vagy hatalmas stresszt él át, és azt, hogy megerőszakolják az írását. Míg van, aki utálja, ha „puhán” dolgoznak vele, mert lebegtetésnek érzi. Munkaképtelenné válik, ha nem tiszták a keretek, és nincs pontokba szedve, hogy mit javítson, és hányadikára.

Kell egy alapvető kultúra a kifelé irányuló kommunikációban is. A kis kiadóknál gyakran látni, hogy nincs ember külön a marketingre, és amikor fáradt a szerkesztő elég modortalan stílusban kommunikál az olvasókkal. Ezt ma már egy cég nem igazán engedheti meg magának.

Kell némi pszichológiai érzék, pl. felismerni, hogy mikor személyes élmény az írónak egy-egy jelenet, és miért borul ki, ha azt javítja a szerkesztő. De még fontosabb, hogy legyen önismeret. Nem szabad, hogy az író tekintélye, vagy lelkizése befolyásolja a szerkesztést. Persze, a jó szerkesztő azt is tudja, hol a határa a saját kompetenciáinak, és hol kell hallgatni az író megérzéseire.

Milyen a jó szerkesztő? Milyen elvárásoknak kell egy szerkesztőnek megfelelnie? Mit vár vagy várhat el tőle a kiadó, mit az olvasó, és mit a szerző?

A kiadó elvárja a határidő pontos betartását, a jó szakmai felkészültséget, és az íróval való zökkenőmentes munkát. Átalakulóban a könyves szakma, a szerkesztők gyakran külsős munkatársak, megbízási szerződéssel dolgoznak. Mindenki álma egy otthoni munka, de a baj, hogy csak az alkalmas erre, aki be tudja osztani az idejét. Nálam például háromszor tud nagyon elcsúszni a szerkesztő a határidővel, utána úgy vélem, nem képes önálló munkavégzésre, és kockázatos kiadni bármilyen feladatot.

Az írók közül sokan jó szaktudást várnak, magyarázatot a kérdéseikre és kölcsönös tiszteletet. A jó szerkesztő nem tekintéllyel, hanem szakmai érvekkel győz meg valakit a változtatásokról. Persze, ehhez kell egy érett író is.

Van, hogy akár ezer példány különbség lehet az első évi fogyásban, ha nincs egy kritikus hiba kijavítva. Ilyenkor vezető szerkesztőként nekem kell közbelépni, és bizony néha előfordul, hogy tekintéllyel kell átvinnem valamit, aztán két évig utál az író, majd a harmadikban megköszöni. Általában három év, mire megértik, hogyan működik belülről a könyvkiadás. 

Ami a kölcsönös tiszteletet illeti, időnként elsőkönyvesek nem érzékelik azt sem, hogy ez egy munkahely, és megsértődnek, ha szombat éjjel nem kapnak választ a cseten, vagy a szerkesztő nem ugrik a magánéleti gondjukat hallgatni. 

Az olvasók elvárásai a legnehezebb téma. Nekem ez a legérdekesebb viselkedéselemzőként, mert folyamatosan monitorozni kell. Például eleinte hiába tudtam, hogy egy-egy gyerekkönyvünk csúszkál korcsoport kapcsán, úgy voltam vele, biztos a pszichós előképzettség megy az agyamra, és valószínűbb, hogy bizonyos mérték belefér, hiszen az olvasók sokfélék. Ám a tapasztalat az, hogy nem fér bele. Ezt is meg kellett tanulni.

Milyen előnyei lehetnek annak, ha a szerkesztő maga is író?

Ha valaki jó író, az hatalmas előny, mert a kora ellenére is lesz tekintélye a szerző előtt. Vannak, akik alsóbbrendűnek tartják a szerkesztőt, ha az nem tud írni. Hatvanas férfi írókat, ha sikeresek, nagyon-nagyon nehéz huszonéves szerkesztőlányokkal javíttatni. Míg ha a lány sikeres író, akkor más szemmel néznek rá, és sokkal könnyebben megfogadják a tanácsait.

Ha valaki maga is ír, néha könnyebb tud magyarázni, hiszen ilyenkor meg is tudja mutatni, mire gondol. És sokszor jobban megérti a másik író gondolkozásmódját, vagy kétségeit, mert maga is átment ugyanazokon a dolgokon.

Viszont árnyoldal, hogy a szerző esetleg féltékeny lehet, vagy rivalizálni próbál. Velem is próbáltak, amit eleinte fel sem ismertem, mert tizenegy évig csapatsportot játszottam, így ahol más verseng, én csak játszom. Most már kikerülöm az ilyen helyzeteket.

Illetve az is gyakori, hogy az író depresszív élményt él át. Nehéz dolog egy középkorú elsőkönyvesnek azzal szembesülnie, hogy náluk húsz évvel fiatalabbak sikeres írók, és jó szerkesztők. Az jut eszükbe, hogy elvesztegették az életüket, pedig ez nem igaz. Csak más álmokat valósítottak meg.

Lehetnek hátrányai annak, ha a szerkesztő is író?

Igen. Ha közepes író, akkor hiába jobb szerkesztő, ezt nehezen hiszik el neki, dilettánsnak tűnhet, noha a két tudás csak egy tőről fakad, de nem ugyanaz.

Amúgy egy kiváló író is lehet borzalmas szerkesztő. Ha erős a stílusa, nagyon-nagyon figyelnie kell, hogy ne erőltesse rá a másikra, főleg, ha az elsőkönyves író, vagy ha markáns férfi a szerkesztő és csendesebb nő az író. Még a kisebb javításokkal is stílustörések sorozatát teheti bele. Hajlamos lehet arra is, hogy fél bekezdéseket beleírjon a szövegbe, ami nagyon rossz út. A szerkesztő nem társszerző.

Van még egy dolog, amire bölcs figyelni. A szerkesztő ne legyen meg nem értett író. Ha valaki rendszeresen azt érzi, hogy nála tehetségtelenebb alkotók írásaiba teszi bele a tudását, akkor az hosszú távon megmérgezi a munkafolyamatot. Azok az írók lesznek jó szerkesztők, aki elégedettek a saját sikereikkel.

A szerkesztői kurzusra jelentkezőknek mindig megírom, hogy aki kezdő író, az inkább írói kurzusra menjen, mert a szerkesztés felszívja a kreativitását, és nem biztos, hogy valaha író lesz. Ha meg nem élt vágyai vannak, előbb valósítsa meg önmagát, legyen sikeres, és csak utána szerkessze mások írásait. Sokkal egészségesebb.

Zsánerirodalmi szerkesztő esetén mennyire kell figyelemmel kísérnie a szerkesztőnek a legújabb trendeket a saját szakterületén? Mennyire kell olvasottnak lennie az adott zsánerben?

Ha a szerkesztő lektor is, akkor erősen képben kell lennie több zsáner terén, beleértve az angolszász területen megjelent könyveket is. A young adult irodalmat a legnehezebb követni, mert iszonyú mennyiségű könyv jelenik meg, és nagyon gyorsan felfut egy-egy új hullám. Ha valaki ritkán lektorál, helyette inkább az elfogadott műveket szerkeszti, akkor elég a sikerkönyveket és a bebukott könyveket ismernie évekre visszamenőleg, de a középmezőnyről elég, ha van egy átfogó képe, például könyvkritikákat olvas róla. Illik ismerni a kiadója azonos típusú könyveit, és lehetőleg a konkurencia friss kiadványait is. Ezek nélkül nehéz dolgozni.

Köszönöm az érdekes kérdéseket.